Keszthelyi kirándulásunk után robogunk haza, mikor eszembe jut, hogy még indulás előtt kiettük a hűtőt. Mit fogunk holnap enni? Munkahelyi étkezde vagy last minute főzőcske? Cikáztak a gondolatok a fejemben mi is lehet még a mélyhűtőben, mert egy mélyhűtőben azért mindig van még VALAMI. A gondolati leltár során eszembe is jutott, hogy korábban vettem csirkemellet, aminek a felét mélyfagyasztottam, úgyhogy gyorsan beszaladok a közeli boltba, hogy vegyek egy kis zöldséget hozzá, mert a menü cukkinis csirke lesz rizzsel. Azonban amikor beértem az üzletbe és megláttam milyen szottyadt cukkinik próbálják eladni magukat a zöldségpulton, teljesen elment tőle a kedvem. De akkor felcsillant a remény, mert az édesburgonyát leakciózták! Átgondoltam anya hogy szokta elkészíteni, majd bepakoltam belőle egy kilót és siettem is haza, hogy elkészítsem a kakukkfüves édesburgonyát a keleties fűszerezésű csirkemellel! Az aznap improvizált recept a következő:

Édesburgonya keleti csirkével

Hozzávalók (4 főre):

  • 4 szelet csirkemell
  • 1 kg édesburgonya
  • olívaolaj
  • 1 evőkanál méz
  • fűszerek húshoz: só, fahéj, tázsin (tagine*) fűszerkeverék
  • fűszerek burgonyához: só, kakukkfű, rozmaring

* A tagine fűszerkülönlegességről a későbbiekben még lesz szó!

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

Először megtisztítom az édesburgonyát és a répákat, majd kisebb kockákra vágom. Egy nagy tepsibe teszem, olajjal meglocsolom, rászórom a fűszereket, lefedem alufóliával és mehet a 180 fokra állított sütőbe, alsó és felső sütési fokozaton.

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszerescsirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszerescsirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

A húst lemosom, lecsepegtetetem, megtisztítom, felcsíkozom, majd 1 nagy evőkanálmézzel megkenem és a fűszereket rászórom. Összekeverem és hűtőbe teszem egy kicsit, hogy beivódjon a fűszerezés.

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszerescsirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

Ránézek a burgonya és répa mixre, ha kell átforgatom, hogy a fűszeres olaj mindenhol átjárja, majd visszateszem a 200 fokra emelt sütőbe. Én azért adtam hozzá egy kis répát, mert eltérő a sütési idejük, az édesburgonya gyorsabban, míg a répa lassabban készül el, de ez azért nem baj, mert így különböző textúrákat kapunk. Ha ezt nem szeretnéd, akkor nyugodtan elhagyható a répa.

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

Előveszem a húst, felhevítem a serpenyőt, amibe egy kis olajat öntöttem. Rádobom a csirkecsíkokat és várom, míg a hús először kifehéredik, majd a méz szépen rákaramellizálódik azokra.

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszerescsirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

Tipp:

Ha nem vagy biztos, hogy felmelegedett-e a serpenyőd, nekem van egy tuti tippem. Én úgy szoktam leellenőrizni az olaj hőfokát, hogy rádobok egy kis rozmaring levelet vagy egy csipet sót az olajra: ha elkezd sercegni akkor biztosan megfelelő a hőfok és nem a hideg olajba fogom a húsokat belehelyezni. A hússzeletek így nem szívják magukba az olajat, hanem egyből sülni kezdenek.

csirke keleti egyszerű gyors méz édesburgonya fűszeres

Az elkészült burgonya és répa mixet tányérra teszem, ráhalmozom a fűszeres csirkecsíkokat és kész is van a holnapi ebéd. Annyira egyszerű az elkészítése ennek az ételnek és annyira finom, hogy megéri azt a kis időt rászánni. Már a főzés során olyan illatok szállnak, hogy még a kedves szomszédokat is főzésre ösztönözzük! 

Az élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is!http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/