Annyira csodálatos a tavasz, mikor virágba borulnak a fák és szinte harapni lehet a virágillatot. Gyerekkoromban sokszor szedtem ilyenkor bodzavirágot és kértem édesanyámat, hogy készítse el palacsintabundában. Úgy gondolom, aki a virágot szereti az  rossz ember nem lehet, a serpenyőben pedig pláne jól mutat! :)

Bodzavirág palacsintabundában

Hozzávalók:

  • bodzavirág (tiszta helyről, nem bogarasan)
  • 10 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1/4 l tej
  • 3 kiskanál olaj
  • egy pici só

A bodzavirágokat megmossuk, de úgy, hogy a nektárt ne mossuk ki belőle, majd félretesszük lecsöpögtetni. Én most a szárát nem vágtam le, mert így könnyebben tudom majd megfogni. A hozzávalókat összekeverjük, ebből egy sűrű palacsintatészta masszát kell kapnunk, és ha úgy látjuk, hogy nem elég sűrű akkor tehetünk még hozzá egy kis lisztet is.

Egy serpenyőt kikenünk egy kis olajjal, a bodzavirágokat megmártjuk a masszában, majd a forró serpenyőben mindkét oldalát aranybarnára pirítjuk. Itatóspapírra tesszük, hogy a felesleges olajat leadja, majd szép tányérra tesszük és vaníliás porcukorral megszórjuk a tetejét.

Így tudunk tavasszal a szuper virágillatba tényleg beleharapni. Siessetek, nehogy elvirágozzon a bodza. Próbáljátok ki ti is!

Tipp:

Ha nem találtok most szép bodzavirágot, akkor nyáron ez alapján próbáljátok ki az olaszok nagy kedvencét, a rántott cukkini virágot!