Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Malacság hajdinával és görögsalátával

Sok dolgom van mostanában, ezért nagyon pontosan ki van számolva, hogy mikor hol kell lennem. Így mikor bementem vásárolni a szupermarketbe, felüdülésként ért, hogy leértékelték az előre fűszerezett sertéshús szeleteket. Legalább a pácolással időt spórolok. :)

Hazafelé úgy döntöttem, hogy a malacság mellé görög salátát és hajdinát készítek. Már untuk, hogy mindig tésztát vagy rizst eszünk köretként, ezért folyamatosan kísérleteztünk és kerestük ezek alternatíváját. Így találtunk rá a hajdinára, ami először nem győzött meg minket arról, hogy fel fog kerülni a mindennapi használatba, de aztán idővel rájöttem, hogy is lehet ízletesen elkészíteni úgy, hogy ne veszítsen jellegzetes ízéből sem.

A hajdina őshazája egyébként Közép-Ázsia, Európába és így hozzánk is a törökök közvetítésével került. Magas kalcium, magnézium és aminosav tartalma mellett vasban, rézben és cinkben is gazdag. Gyulladás- és vérnyomás csökkentő hatása van, továbbá elősegíti a vérképzést és növeli az érfalak rugalmasságát. Ami még szuper benne, hogy a gluténérzékenyek is fogyaszthatják és diétába is beilleszthető, mindemellett nagyon laktató. Felhasználása sokrétű, mert készülhet belőle leves, köret, desszert. Én most köretként tálaltam.

 Sertéstarja hajdinával és görögsalátával

Hozzávalók:

  • pácolt sertéshús (én most időt és pénz is spóroltam az előre pácolt húsokkal)
  • hajdina
  • újhagyma (lehet helyette sonkahagyma is)
  • fűszer: só
  • görögsaláta*

sertés tarja hajdina egészséges görögsaláta

Az előre pácolt húsokat szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe és 180-200 fokos alsó-felső sütésfokozatra teszem.

sertés tarja hajdina egészséges görögsaláta

Lássuk a hajdinát. Az újhagymából pár karikát vágok, majd felaprítom. Olajjal megkent wokba dobom pirulni. Addig a hajdinát megmosom és lecsöpögtetem. Ha a hagyma kész, utána hozzáadom a hajdinát és hagyom hogy egy kicsit a megpiruljanak a szemek. Akkor kezd jó lenni, ha érzed már a mogyoró illatot és némelyik szem elkezd kinyílni. Ekkor felöntöd két és félszer annyi mennyiségű vízzel, nagy lángon hagyod egyet rottyanni és utána leveszed takarékra a lángot. Ezután neked már nincs sok dolgod, csak vársz amíg a szemek megpuhulnak. Ha a víz nagyobb része elforrt, akkor megsózod. Akkor van kész, mikor a vizet elforrta. Kóstolj, hogy nem maradt-e kemény, ha igen, akkor önts utána egy kis folyadékot.

sertés tarja hajdina egészséges görögsaláta

*Görögsaláta: Annyira egyszerű ennek az elkészítése. A paradicsomot és az uborkát apróbb darabokra vágod, a hagymát szálakra szeded, olívabogyót felezed. Bazsalikommal, sóval és olívaolajjal ízesíted. Ha szerencséd van és találsz otthon feta vagy krémfehér sajtot, akkor azt ki ne hagyd belőle! (nekem most nem volt, de nélküle is finom)

Jó étvágyat kívánok! 

sertés tarja hajdina egészséges görögsaláta

Az Élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is! Kedveljétek, hogy ne maradjatok le a többi receptről, extra tartalomról sem!

http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/

És még egy jó hír így a végére. Hamarosan együtt főzök az Utazó lánnyal!Már nagyon várjuk! https://www.facebook.com/utazolanyoldal/ www.utazolany.hu

0 Tovább

Sajtgolyók nem csak kisegereknek

Én lehet előző életemben kisegér vagy netalán francia lehettem, de bolondulok a sajtokért. Szerencsére az én nagy örömömre a közeli kisboltban sokszor van kiárusítás, mert valahogy a környékbeliek nem veszik a sajtot. Legutóbbi alkalommal a kéksajt volt akcióban, így bevásároltam belőle. Azonban mohónak bizonyultam, mert még úgy is hogy minden nap tettem a szendvicsembe, maradt egy jókora adag. Kicsit kutakodtam a családi receptes könyvünkben és lám találtam egy nagyon egyszerű receptet, amit ki is próbáltam. Íme a végeredmény:

Rokfort golyók

Hozzávalók:

  • 10 dkg rokfort (kéksajt)
  •  5 dkg darált mandula vagy dió
  • 2 kanál konyak

 Az említett hozzávalókat összegyúrjuk, majd nedves kézzel golyókat formálunk belőle. Zöldség ágyon, vagy ostyalapon tálaljuk a falatkákat. Ezt a receptet kisgyerekkel is el tudjuk készíteni, hiszen ők is élvezik, ha könyékig maszatosak lehetnek. Ha barátok, ismerősök látogatóba jönnek és vendégváró falatokkal szeretnénk meglepni őket de unjuk már a szendvicseket, akkor ez hiánypótló lehet.

Tipp:

Ha nem találunk a boltban kéksajtot, vagy éppen nagyon drága, akkor tömlős krémsajt és túró keverékéből is ugyanolyan finom golyókat készíthetünk, ha nem finomabbat! Sóval, borssal, szerecsendióval és snidlinggel vagy petrezselyemmel ízesíthetjük a natúr ízük miatt. A szín és az ízkavalkád így biztos nem marad el.

sajt rokfort vendégváró falatok

Az Élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is! Kedveljétek, hogy ne maradjatok le a többi receptről sem!

http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/

0 Tovább

EperszezON! Második rész

Folytatódik az eperszezon! Az előző részben láthattátok milyen egyszerűen készíthetjuk el a csokoládébundába bújtatott eperszemeket.. Most pedig az előzőekhez kapcsolódva a korábbi receptben fel nem használt tésztamassza kerül előtérbe, hiszen abból előrelátóan többet készítettem. Ahhoz hogy a maradék tésztából egy szuper édesség készüljön, kiegészítem azt két kiskanál élesztővel és pici vaníliás cukorral, sőt készítek mellé egy bazsalikomos eper öntetet is.

Amerikai palacsinta bazsalikomos epervelővel

Hozzávalók:

  • eper + pici kristálycukor
  • bazsalikom levél
  • Palacsintatésztához: 200 gramm liszt, 1 tojás, 1 csipet só, 100 ml tej, 2 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 kiskanál sütőpor

A palacsintatésztát jól kikeverjük. Olajjal (vajjal még finomabb) megkent serpenyőben a mini palacsinták mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

eper eper ragu desszert gyors

Az epreket, megmossuk, kicsumázzuk, gerezdekre vágjuk, majd 4 evőkanál kristálycukor hozzáadása után karamellizáljuk. Végül bazsalikom leveleket (nekem citromfűlevelem volt csak otthon) teszek az eperraguba hogy még pikánsabb ízt kapjunk.

eper eper ragu desszert gyorseper eper ragu desszert gyors

Készülhet belőle nagy palacsinta, vagy akár több kicsi, amiből tornyot építhetünk és epervelővel rétegezhetjük. Vigyázat, függőséget okoz!

eper eper ragu desszert gyors

Az Élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is! Kedveljétek, hogy ne maradjatok le a többi receptről és posztról sem!

http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/

0 Tovább

EperszezON! Első rész

Itt van az eperszezon, itt van ujra, / S szép, mint mindig, énnekem – mondja a lírai epervadász. És sajnos van egy rossz hírem, nem marad sokáig… Úgyhogy siessetek a piacokra és vegyetek belőle annyit, amennyit csak bírtok!

Most mi is bevásároltunk belőle, főleg hogy a horror áraknak már vége van és igazán kedvező áron lehet kiadós mennyiséghez jutni. A soron következő két receptben megmutatom én mit készítettem belőle. Ha különlegességre vágytok akkor olvassatok tovább!

Sült eper vagy banán

Hozzávalók:

  • eper vagy banán
  • étcsoki
  • Baileys
  • Bundához: 200 gramm liszt, 1 tojás, 1 csipet só, 100 ml tej

eper banán desszert finom

Az epret és a banánt megtisztítom, nagyobb darabokra vágom és hurkapálcákra húzom. A csokit felolvasztom, és öntök bele a Baileysből egy kanállal. A cukrász gyakorlaton megtanították, hogy a csoki legnagyobb ellensége a víz – hiszen ekkor a csoki megszilárdul – ezért ha folyadékot adsz a csokihoz biztos megváltozik az állaga. De ne ess kétségbe, kavard tovább és egyneművé válik a csokiszósz! Ebbe a sűrű masszába jól mártsd bele a hurkapálcára tűzött eper és banán darabokat, majd tedd hűtőbe fél órára.

Ezalatt a tésztamasszát alaposan kikevered. Ha megszilárdult a csoki a gyümölcsökön, akkor nincs más dolgod mint megpróbálod megállni hogy nem így fogyasztod el azonnal őket. Siker esetén a tésztamasszába mártod, majd bő, forró olajban kisütöd a csokoládés gyümölcsöket.

eper banán desszert finom

Leszeded a pálcáról a kész sült gyümölcsöket és még melegen (akár porcukorral) fogyasztod!


eper banán desszert finom

Hogy a maradék tésztamasszából mit tudunk még csinálni azt a következő cikkemben mutatom meg!

Az Élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is! Kedveljétek, hogy ne maradjatok le a többi receptről és posztról sem!

http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/

 

0 Tovább

Egyszerűen nagyszerű reggelik

Reggelizz úgy mint egy király, ebédelj mint egy polgár és vacsorázz mint egy koldus – tartja a mondás, és milyen helyesen! Összeszedtem nektek, hogyan lehet a hétköznap reggeleket egy kicsit felpörgetni. A jól ismert reggelik helyett most, próbáljátok ki húsmentes szendvicset és cukormentes zabkását is, amikben az a legszuperebb, hogy olcsón, nagyon finom és laktató reggeli készülhet percek alatt.

Királyi reggelik

Sült lágytojás baconnel

Hozzávalók:

  • tojás
  • bacon
  • olaj
  • újhagyma

A bacont nagyobb darabokra vágjuk és a serpenyőbe dobjuk, majd ezt követi a megmosott és felkarikázott újhagyma. Sütés közben folyamatosan figyeljük a serpenyő hőfokát! Ha kellően lepirultak a hozzávalók, egy pohárból óvatosan ráöntjük a tojást, figyelve arra hogy a sárgája egyben maradjon! Ha a tojásfehérje már majdnem jó, ráhajtjuk a sárgájára, és a bátrak ekkor egy ügyes mozdulattal meg is fordíthatják azt. Már nem kell sokat várni és kész is a mennyei lágytojás! Pirított kenyéren tálaljuk.

reggeli tojás bacon zabkása cukormentes gyors alma banán

Tipp:

Ugyanez elkészíthető bacon nélkül is, és ha van otthon egy pár szem gomba, én azt is felhasználnám! Bagetten, sajttal megszórva isteni reggeli kerekedik belőle. Persze minden hozzáillő finomság gazdagíthatja a reggelinket.

reggeli tojás bacon zabkása cukormentes gyors alma banán

Banános zabkása

Hozzávalók:

  • zabkása
  • banán
  • cukrozott vagy cukrozatlan kakaópor (ez rajtad áll)
  • sós mogyoró

Az 5-6 evőkanál apró szemű zabkását forró vízzel vagy tejjel nyakon öntök. Míg a vizet magába szívják a szemek, addig megpucolok egy banánt, amit először karikára szeletelek, majd felezek. A zabkását meghintem kakaóporral, beleteszem a banánszeleteket és elkeverem. Fagyikehelybe porciózom, a tetejét sós mogyoróval szórom meg.

Tipp:

Hogy szebben mutasson a kehelyben, én az oldalát egész banánkarikákkal díszítettem. Édesebb szájúak a végén tejszínhabbal és csoki szósszal is boríthatják a tetejét.

reggeli tojás bacon zabkása cukormentes gyors alma banán

Cukormentes almás-fahéjas zabkása

Hozzávalók:

  • zabkása
  • 1 db meghámozott alma
  • fahéj
  • dió

Hasonlóan a banános zabkásához itt is 5-6 evőkanál apró szemű zabkását puhítok forró vízzel vagy tejjel. Míg a szemek megduzzadnak, addig meghámozom és lereszelem az almát, majd a kásához adom, fahéjjal ízesítem és kelyhekbe adagolom, végül fahéjjal vagy apróra szeletelt dióval díszítem.

Tipp:

Ha nem elég édes az alma és elcsábulunk, akkor egy kis barna cukorral édesíthetjük a kásánkat!

reggeli tojás bacon zabkása cukormentes gyors alma banán

Nagyon egyszerű és gyors ezeknek az elkészítése, nem vesznek el sok időt a reggeli készülődésből. Ha elsőre még sem sikerülne a serpenyős lágytojás, akkor tessék tovább gyakorolni. Úgy gondolom az elvétett falatok sem fognak kárba veszni. :)

Az Élelmes konyhatündért megtaláljátok már facebookon is! Kedveljétek, hogy ne maradjatok le a többi receptről sem!

http://www.facebook.com/elelmeskonyhatunder/

0 Tovább

Élelmes konyhatündér

blogavatar

Írásaim célja, hogy megmutassam: a boltokban fellelhető lejáratközeli élelmiszerek okosan felhasználva ugyanolyan értékes alapanyagai lehetnek a konyhai főzőcskének mint teljes áron vett társaik. Egy leleményes chéf ezt kihasználva sokat tud spórolni úgy, hogy az elkészült finomságok nem vesztenek semmit értékükből. Az élelmes konyhatündér ebben fog Nektek segítséget nyújtani!

Utolsó kommentek